Az ötödik Építõk Vitorlás Kupája regattán 2010. szeptember 10-én Balatonfüreden, minden eddiginél nagyobb számban jelentek meg a magyarországi építõipari vállalkozások képviselõi. 27 cég, 37 csapatának, 290 versenyzõje szállt hajóba, és dacolva a zord idõjárással, derekasan helytálltak. Köszönjük a támogató részvételt, minden cégnek.

Lelkesen és elszántan érkeztek péntek reggel a csapatok a Balatonfüredi Yacht Club kikötõjébe, ahol a rendezõk ebben az esztendõben a magyar vitorlázás hõskorát, a 30-as, 40-es éveket szerették volna megidézni. Azt az idõszakot, amikor az elsõ Kékszalag versenyt rendezték, amikor megépítették az azóta is csodálatos és verhetetlen Nemer II-t., és a Siroccot. A  megnyitót követõ kormányos értekezlet után minden csapat hajóba szállt, és megkezdõdött a versenyprogram.  Borult, esõs idõben, 12 fokban, 16-20 csomós É-ÉNY-i szélben egy gyors és kihívásokkal teli túrafutamot teljesítettek a Balatonfüred – Csopak – Tihany - Balatonfüred távon.
 Az idei évben az abszolút befutási sorrend alapján is értékelték a csapatokat. A gyõzelmet Balatonfüred Város Önkormányzatának egysége szerezte meg, éppen a legendás  Nemere II-vel (Láng Róbert). A második helyen a Strabag MML Kft. (Vermesy Sándor) végzett, az X35-ös Admiral-X hajóval, a harmadik hely a Magyar Építõ Zrt-nek (Litkey Farkas) jutott egy J24-essel. A túraversenyt YS kategóriában a Magyar Építõ Zrt. nyerte meg, a dobogó második fokára a SAILnekeresztve (Nagy R Attila) csapata állhatott.  A harmadik hely az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt-nek (Rauschenberger Miklós)  jutott.
A futam után partra szálltak a csapatok, ahol forralt bor, meleg tea, majd bõséges ebéd várta õket.
A délutáni vízre szállásnál kiderült, hogy az erõs szél, és az esõ ellenére senkinek sem  ment el a kedve a vitorlázástól. Meglátszott, hogy a csapatok a magyar építõipar kíméletlen versenypályájáról érkeztek Füredre. Két pályafutamot kellett teljesíteni a versenyzõknek. Szerencsére a rajtra már kitisztult az ég, az esõ elállt és jó szélben két szép futamot vitorláztak az egységek.  Az építõipari kivitelezõ cégek J24-es hajókkal indultak, õket követték az anyaggyártók, beszállítók és támogatók Bavaria 32 Cruiser, Nautic, Balaton 295-ös hajókkal, akiket YS rendszerben  értékeltek.
A kivitelezõk elsõ futamában a SAILnekeresztve (Nagy R Attila)  csapat gyõzedelmeskedett, a Magyar Építõ Zrt. (Litkey Farkas) és a Swietelsky Kft. (Makai Gábor) elõtt. A második futamban helyet cseréltek a csapatok, és a Magyar Építõ Zrt. csapata szelte át a célvonalat elsõként,  mögötte a Swietelsky Kft., harmadikként pedig a SAILnekeresztve. A J24-es pályaversenyt így összetettben a Magyar Építõ Zrt. nyerte, az ezüstérem a SAILnekeresztve egységnek jutott, a harmadik a Swietelsky Kft lett.
Az anyaggyártók, beszállítók és támogatók YS  pályaversenyét két elsõ hellyel a PQS International (Gál Pál) csapata nyerte. A második helyen  végzett a Mapei (Litkey Bence), a harmadik pedig a Hercsel Kft 2-es csapata (Baráth László) lett.
Az Építõk Vitorlás Kupája versenyen belül külön is értékelték a Bavaria 32 Cruiser hajókat. A Pannon Yacht Charter Kupát a Persecutor Kft (Varga Lajos) csapata nyerte.  Az ezüstérmet a Creaton (Kovács Tamás) szerezte meg, a bronzéremnek pedig a Layher (Mészáros Mátyás)  örülhetett.
Az Építõk Vitorlás Kupájának összetett versenyét immáron negyedszer a Magyar Építõ Zrt. hódította el. (Litkey Farkas, Joó Kálmán, Ormándlaki Áron, Joó Kristóf) Joó Kálmán csapatvezetõ nem bízta a véletlenre, mert idén is a kilencszeres Kékszalag gyõztest, a 2010. évi J24-es bajnokot, Litkey Farkast kérte fel kormányosnak. A második helyen a SAILnekeresztve csapat végzett. Õk (Nagy R Attila, Reményik Kálmán, Boros Péter, Boros Balázs, Benyó Balázs) az elmúlt években még más csapatokban vettek részt ezen a versenyen, de soha nem voltak még ilyen sikeresek, mint ebben az új felállásban. A harmadik helyen pedig az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. egysége (Rauschenberger Miklós, Belle Örs, Peter Perz, Knoll Miklós, Mezei Marcell) végzett. Ebben a csapatban is sokszoros Magyar Bajnok vitorlázók ültek.
A rendezõk, a támogatók felajánlásaiból számtalan értékes különdíjat is kioszthattak. A Westport jóvoltából Magyar Nagyhajós Tengeri Bajnokság részvételi lehetõséget kapott 2 egység is, egy másik csapat X-35 próbavitorlázást nyert, egy harmadik pedig komoly kedvezményekkel vásárolhatott vitorlás cipõket. A Vega Yachtsport Kft. vitorlás oktatást ajánlott fel az összetett verseny utolsó helyezettjének, és túravitorlázást egy másik csapatnak. A Balatonfüredi Önkormányzat pedig a legsportszerûbb csapatot jutalmazta. A rendezvény szakmai médiatámogatója a Magyar Építõ Fórum volt, aki külön melléklettel lepte meg a résztvevõket, a füredi Clubhotel Imola pedig minden csapatnak komoly kedvezménnyel ajánlotta fel céges rendezvényekre a szállodáját.
Az Építõk Vitorlás Kupája esti parti programja ízletes pálinka kóstolóval kezdõdött az Agárdi Pálinka jóvoltából, de a Koronczai Pincészet borai is igazán jól fogytak az este. A vacsora után egy rendhagyó divatbemutató szórakoztatta az egybegyûlteket. A bõséges vacsora után a 30-as évek fürdõruha divatját mutatta be hét csodálatos ifjú hölgy, akik nem mellesleg a magyarországi  szépségverseny a Királynõ választás döntõsei voltak. Õk kicsit fáztak a 16 C fokban, de a nézõket kellõen bemelegítette a bemutató, ahol a fürdõruhák után a 30-as, 40-es évek viseletében, Charleston ruhákban vonultak fel a modellek. A díjkiosztó után a Group’n’Swing zenekar fergeteges zenés-táncos koncertjére pedig táncra perdültek a magyar építõipar jelenlévõ képviselõi. És sokáig szólt a zene…
Ismét köszönet  a résztvevõknek és a támogatóknak, hogy jelenlétükkel és támogatásukkal hozzájárultak a Balatonfüredi Yacht Club ifjú tehetséges vitorlázóinak a sikereihez. Akik egyébként nem mellesleg az Építõk Vitorlás Kupájával egyidõben rendezett Magyar Bajnokságon számtalan aranyérmet és helyezéseket gyûjtöttek. Nevükben is köszönjük a részvételt és a támogatást!

Oszd meg ismerőseiddel:

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn